rossz pénz nem vész el alapon, megkerültem:)

la paz (a béke), este 1O.3O után


és valóban, csak zsúfolt internet kávézók vannak. Egybe bementem, de ördögien lassú jószágokkal dolgoznak (itt a jobbfajta mobiltelefon, a digiális kamera, csak turistánál és "menő" peruiaknál látható, az internet ehhez képest még hátrébb kullog), a machu picchu alatti szálláson nemhogy wifi, de még melegviz sincs. A jelszó: minél kevesebb ráforditással, minél nagyobb haszon. Az árak európaiak, szemérmetlenül lehúzzák az embert, akkor, amikor az átlag  perui napi pár solból tengeti magát. A szolgáltatás szinvonala azonban perui. Valahogy igy érezhette magát a nyugati turista az 198O-as évek végi Magyarországán, ahogy most én itt. És még egy párhuzam a régvolt Magyarországával, nagyon sok a fölöslegesen alkalmazott munkaerő (falakon belüli munkanélküliség). A vonaton például minden kocsihoz 2-3 fős személyzet jár (ok, egy pohár üditő és valami semmi harapivalót is kap a megfáradt utas a jegyhez, de ehhez elég egy ember, sőt két kocsinként egy). 

szerda

cuzco-ból az inkák szent völgyébe vitt az út. Ez a hely teli van romokkal, a két legjelentősebb Pisac és Ollantaytambo (a busz megállt Urubamba "városában" , itt belecsöppentem a helyi piacba, hát mit mondjak, nem lehet semmihez sem hasonlitani:), bár bolivia erre is rávert...). Tipikus inka település mindkettő. A magaslatokon erődök és templomok romjai, melletük mezőgazdasági teraszok. Nem semmi, hogy miket tudtak ezek épiteni. Tájfutóknak, hegymászóknak kiváló a terep, az otthonülő, számitógép elött görnyedő egynémely világjárónak, viszont gyilkos. Éppen ezért a ritkás levegő, a nagy szintkülönbségek miatt, mindenütt készenlétben tartanak tiszta oxigént, biztos ami ziher alapon. 

pisaci teraszok, hátul az erőd látszik

Az Ollantaytambo mellett található falu mind a mai napig megőrizte az inka települések szerkezetét, a falu házainak még mindig az inka falak szolgálnak alapul.

az ollantai erőd falrészlete

Egyben ez az utolsó település Machu Picchuig, ahova közúton még el lehet jutni, innen már csak gyalog, vagy vonattal. Én a vonatot preferáltam, ez két óra alatt ért Aguas Calientes-be. Ugyanez gyalog 3 nap.

csütörtök

másnap reggel fel a hegyre. Ez több mint 4OO méteres szintemelkedést jelent. 1O percenként jár busz ez majd 2O perc alatt teszi meg a távot. Buszról le és máris a bejáratnál van az ember. Egy kis emelkedő és az ismert látkép fogad.

hát ilyen 

Letelepedek az egyik teraszra és előveszem a reggelit (szemetes sehol nincs a romterületen…), most csakazértis miden percet kiélvezünk alapon. A látvány felejthetetlen. A reggeli órákban csak úgy hemzseg a hegy legelterjedtebb élőlénye: a turista. Azért van néhány láma is (szerintem azok is csak miattunk). Meg meleg, a nap kegyetlen kezd lenni, délután egy körülre még a legkitartóbbakat is lekergeti a hegyről (addigra persze már mindent alaposan körüljártam, még az inka hidhoz is elmentem, ez kb. 4O perc séta az egyik sziklafalon).

láma meleg van

Persze a profit jegyében van olyan csoport is, amelyet éppen ekkor hajtanak felfelé. Lefele viszont gyalog megyek, van egy külön ösvény a hozzám hasonló bolondoknak. Bő egy óra mire leérek. A növényzet leginkább hegyvidéki dzsungelre hajaz. A vegetáció dús és változatos. Turista itt már nemigen van, viszont találtam kolibriket:).

A vonat visszafelé Cuzco közelébe visz Poroy-ba, innen taxival Cuzcoba. (Természetesen Cuzco és Machu Picchu között nincsen közvetlen vonat, minek is, hiszen mindenki Cuzcoból megy az inka városba, máshogy nem is igen lehet). Persze értem én, igy a környező településeknek is csurran-cseppen valami.) Itt még bőven elérem a Puno-ba menő éjszakai buszt. A buszon európa, észek-amerika és ausztrália képviselteti magát. A képet néhány perui is szinesiti. Itt szigorú ültetés van, és nincs hátsó hármas sem, viszont mélyre dönthető székeke vannak. Ennek ellenére nem sikrült jól az alvás. 

péntek

Hajnali 5-kor a sofőr azzal ver fel mindekit, hogy sztrájk van, innentől csak gyalog. Van egy-két spanyolul tudó texasi, ők kideritik, hogy már egy hete tart a sztrájk (!). A peruiak megint hozták a formát. Mert ugye senki nem szólt este, amikor eladta a jegyet, hogy mi várható. Szép lassan azért beérünk, még szerencse, hogy a 35O kilóméteres távnak, csak az utolsó 6 kilométerét kell letalpalni. Ez nekem nem gond, de van aki bőrönddel utazik... Puno a Titikaka partján terpeszkedik, ez adja a fő, ha nem az egyetlen, vonzerejét. Innen folyamatosan mennek a hajók a szigetekre. Én a Titikaka hires totoranádból készitett úszó szigeteire vagyok kiváncsi. Az nagyon vicces, ahogy mászkálsz a nádszigeten, furcsa, de jó érzés. Amit viszont itt turizmus cimén művelnek, az a kritika alja alatt fél méterrel van. Ötperces előadás a szigetekről, majd a következő bő másfél óra az ajándéktárgyak vásárlásáról szól. 

Punotól már szinte csak egy ugrás:) (potom 2OO km) dél-amerika egy legjelentősebb régészeti lelőhelye Tiahuanako. A bökkenő csak az, hogy úgy 16O km elteltével van egy boliviai határ. Bárkivel beszéltem Punoban, nem sok pozitivummal kecsegtetett. Olivér jóvoltából a Rozsa Floresre vonatkozó nagyon hasznos mondattal felszerelkezve:) közelitek a határhoz (busz elméletileg óránként jár ide. A menetrendet persze nem tartják, a busz valójában akkor indul, ha minden ülésen ül valaki. Rajtam kivűl mindenki helyi..). A határon iszonyú sok ember, mindegyik seftel. 

a határ

Aztán ahogy haladok el is hagyom a határt. Nem volt ellenőrzés! Rá is kérdezek egy helyinél, hátha csak annyi történt, hogy nem vettek észre:), de megerősiti, hogy itt bizony nincs. Punoban mindenki arról regélt, hogy kilométer hosszú sorok vannak, meg ilyenek (ez is a perui mentalitást tükrözi, inkább maradj ott és költsd ott a pénzed). A zökkenő csak az, hogy a peruiak kizárólag a határig szállitanak (egyébként jellemző, hogy Punoból nincs szervezett út Tiahuanacoba, boliviai részre visznek utakat, csak ide nem.. ha érdekel, old meg magad). Taxi viszont sok várakozik a határon. Ezek alapvetően a fővárosba, la paz-ba mennek (kb 15O kilométer!). Az egyiket meggyőzöm (Hamilton bácsi segitségével:)), hogy az innen már csak egy 4O-esre levő célterületre dobjon el. A településnek egy-két szállója van, én stilszerűen a Wirakocha hostalben szállok meg, ezzel én lettem a második vendég (az első egy orosz, aki már 3O éve él dél-amerikában). Az már egy pár óra ittlét alatt is kiderűlt, hogy bolivia jóval olcsóbb, mint peru. Páldául a taxi kevesebbe került, mint a limai reptéri tanszfer. A szállás meg idáig a legolcsóbb, még a dormitoriumokat is veri. Fél tizkor már csucsuka, azzal, hogy itt peuhoz képest plusz egy óra van.

szombat, azaz ma

reggel gyors zuhany - itt sincs meleg viz - majd pár perc séta és érkezés a jegypénztárhoz.  Na itt nincsen hosszú sor, alig pár ember lézeng csak. Két múzeum és két régészeti terület adja a tiahuanakoi ásatások látnivalóit. Az egyik múzeumban "csak" egy 7 méteres lenyűgöző Pachamama-t ábrázoló monolit található (a többi terem zárva..), a másikba a helyben kibányászott műtárgyak vannak bezsúfolva. A romterület annál lenyűgözőbb látvánnyal szolgál. Bár ütött-kopott, de sejtetni engedi a hajdankor fényét. És hát ugye itt található az a bizonyos nap kapu.

innen délután a helyi tömegközlekedéssel megyek tovább a fővárosba. Ez nem más mint egy mikrobusz, ami egyirányba közlekedik, és ott áll meg, ahol valaki fel, vagy le akar szállni. Csupa indián, az asszonyok a hagyományos öltözetben, két varkocsba font hajjal és kis pörge kalappal, meg iszonyatos nagy batyukkal közlekednek. A busz, mint kiderül, la laz egyik elővárosában állt meg. Több taxissal kellett beszélnem, mire volt egy bátor jelentkező, aki bevitt a belvárosba (útközben esik csak le, hogy külön engedély kell ahhoz, hogy la pazba bemenjen, ilyen neki nem is volt). Azért valahogy csak megérkezek. Szállást keresek, ahol kérik a boliviai imigrációs betététlapot (Tihauanakoban azt se kérdezték, hogy hogy hivnak). Büszkén mondom, hogy én hogy jöttem boliviába és csak perui van. Fejcsóválva mondják, hogy ezesetben illegálisan vagyok itt és az a legjobb, ha hétfőn az immigrációs hivatalban (szerencse a szerencsétlenségben, hogy ez két utcányira van csak a szállástól) kezdek. Ezzel nagyjából el is dőlt, hogy mit csinálok a következő napokban (az alap az az, hogy csütörtökre van repjegyem limából hanaga roa-ba és előtte még nazca vonalakat szeretnék nézegetni, ez ugye behatárolja a boliviai cselekvést). Tehát a terv az, hogy holnap még maradok itt s hétfőn megyek vissza limába (persze csak ha nem lesz gubanc. lehet, hogy a rozsa floresre vonatkozó mondatot mégiscsak használnom kell majd:)?).